este.                 akkor írtam. ez nálam a kis naplómba 8oldal. xĐ   itt kevesebb lesz. és csak azért másolom át ide, mert terveim vannak vele....

2009.nov.8 (Gergő születésnapja)   [visszajelzést nem kaptam sms-emre,sem msnen, sem pedig telcsin.]

A Felesleg.

               ezekkel a szavakkal illetném magam.

[James Blunt.]

Régi emlékek.

        Valamelyek már porba tiporva, feledésbe merülve.

Pedig emlékezz! Még akkor is, ha fáj!                                                                                          Emlékek nélkül nem élhetünk, hiszen akkor múltunk sem lenne.

Egy elveszett élet, régi élet.                                                                                                      Egy elvesztett személy, kit nem kapsz vissza.                                                                  Ahogy semmilyen elvesztett, elveszett dolgot sem.                                                            Hiába szeretnéd nem lesz úgy semmi, ahogy régen volt. Ne is kérd. Az elmúlt. Mégha ez fáj is. Mert fáj. És ne állítsd meg, ne akard, hogy ne fájjon. Emeld fel a fejed még akkor is, amikor egyedül maradtál. És ezt jól vésd az eszedbe:       hiába gondolod úgy, hogy elveszett és nem kaphatod vissza. Benned élnek tovább. Ne akard elfojtani. Mert később előtör egy váratlan pillanatban. És hihetetlenül tud fájni. Én tudom. Hidd el. Csak ezt. Legalább.                                                                            Nekem sosincs igazam, Sokszor lenéznek, Sokszor megbántanak, És megsebeznek. Elrontanak valamit az ÉN Saját Életemben! Pedig nincs hozzá joguk. És, hogy lehet az, hogy mégis vannak mellettem?  Hogy lehet az, hogy van egy Barátom?? [Akit valami hihetetlen, eszméletlen módon imádok, szeretek.]             

De mindeközben kapom a sok osztást. Olyanná akarnak tenni, amilyen igazából nem lehetek, legalábbis belül biztosan nem. Olyanná amilyennek Ők akarnak látni.

Vajon nemtudnak elfogadni így?

Vajon valamit rosszul csinálok?

De ha igen, mit??

Hiszen én ezt nem így gondolom.

Elrontottam volna valamit?

Pedig én nem akartam.

Mintha nem is én lettem volna. Ebben talán egy kis igazság el is rejtőzött. Ugyanus az emberek attól függően kivel vannak. Máshogy viselkednek. De miért teszik ezt? Semmi értelme....vagyis... játszuk életünk szerepeit. Mindenkinek más-más. Valakinek több jutott, valakinek kevesebb.

DE MIÉRT??

A szerepünk...

Ki tudja melyik mit hoz ki belőlünk...                  Így kell élni?       Nem hinném.

Tökéletes?

Ha Te tökéletes vagy, akkor Én is!!

Meghökkensz? Na mond miért?   Csak te lehetsz az? Ki mondta ezt neked egyáltalán?  Elgondolkoztál már rajta....tényleg mondhatom ezt? "Én tényleg olyan 'makulátlan' lennék?"         Mindig csak jól/jót cselekszel?

Nem hiszem!!

Már te is hibáztál!!

Bármennyire is rossz és fáj. És elemerem fogadni, nem csak egyszer.

Sz élet nem ilyen egyszerű, hogy Te kijelenthesd saját magadról, hogy Tökéletes vagy. Ennek a szónak nem is kéne léteznie. Mert nem tudunk a szó jelentésével érvényesülni, azonosulni...  nem tudunk eleget tenni neki...

Ez nem ilyen egyszerű!

Az élet rövid, törékeny. 

És elég egy kis hiba. Oda az önbizalmunk, esetleg egy másikba vetett bizalmunk. Egy kis hibától is akár megváltozhat minden. Ettől pedig félünk. Félünk bevallani magunknak, hogy márpedig: Igen. Hibáztam! Mert, ha hibázol(már nem vagy tökéletes) annak következményei lesznek. És te csak félsz.

Félsz, hogy az emberek megtámadnak, félsz a következményektől... A változástól...

A tudat hogy hibátál, felemészt.

A hiáinkra emlékezni fogunk életünk végéig, de ha valamit jól csinálunk arra nem biztos. Akár feledésbe is merülhet.

Megbocsátás.

Aki ezt megkapja valami hatalmas nagy dolgot, lehetőséget kap. Amit megkell becsülni.

Ő ezt meg is becsüli, de sajnos nem képes kimutatni amennyire kikéne. Ez a múltja az eddigi elmúlt, régi, elveszett élete miatt lehet TALÁN. Amit néha még visszakíván, bár tudja, abban is voltak elfeledni kívánt tettek, percek, napok....  De őt csak hajtja a vágy....

De az is lehet, hogy kisem lehet mutatni, fejezni... Igyekszik. És ha azt mondják neki, hogy te nem teszel semmit! Megsebzik, mert lehet hogy nem is ismerik!!

Valamit félt. Félti titkait, kimutatni amit valójában érez....  És ha megnyílik mégis, de nem figyelnek rá, nem reagálnak.... Meghal benne valami. Magába fordul. De nem mutatja ki. Hiszen onnantól kezdve, hogy senkit nem érdekel Ő, Az hogy mivan vele, milyen is Ő... nem fontos már....

Egyedül marad.

Neki ez a legrosszabb.

Tűr.Tűr és Tűr.

Mert ezt kell tennie. Mert valamit elrontott. Már késő rendbe hozni. Bármennyire is szeretné.

Lenézik.

De akkor hogyan lehetséges hogy együtt vannak vele?????

Nem ért semmit.

Fáj.

De magába tartja.

Nem mutathatja ki, nem mondhatja el.

PANASZKODÁS                   visszhangzik fejében. Megmondták neki.....

Kín. Fájdalom. Gyötrelem. Nyugtalanság. Szeretetre vágyás. Megértés. Harcolási vágy a múlté. Megsebezve magába zuhan. A lehetőségek elfogytak.

Ő hallgat.Megért.Törődik.Tiszteletben tart.Átél.

Néha jól esne ha valaki teljes szívével figyelne és megértene.

Megkaphatom én ezt?

Kitudja.           

                    Talán.

                                Tetteim után.

                                                      Kétlem.

hát ezt írtam csak úgy. írnom kellett. ahogy olvasom mindig találok benne valami javítani valót. persze ez nem egy mindent magába foglaló szöveg ami pontos. de hirtelen ami jött, itt az van leírva....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.